Pilisi Szirtek Teljesítménytúra

A Teljesítménytúrázók Társasága (http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/) honlapján néztük ki ezt a túrát, aminek célja a pilisi szirtek meghódítása volt. Ez volt életem eddigi első teljesítménytúrája, úgyhogy bőven volt benne újdonság a számomra. Mi a 17 km-es távon indultunk, ennek több oka is volt: egyrészt jött velünk az enyhén tunya kutyám, Matyi, aki „pumi” lététre nagy szőrrel és lustasággal rendelkezik, így nem akartuk hosszabb távon „kínozni”. Másrészről én a „bámészkodós” túrázó típusba tartozom: szeretek leállni, gyönyörködni a természetben, fotózni, ne adj' Isten leülni egy szép helyen. Semmiképp sem arra hajtok, hogy minél előbb végezzek a távval. Hiszen ha sietek- ahogy Lili is mondta az egyik ellenőrzőponton-, nem tudom befogadni a táj szépségét...No meg lemaradnak a jó fotók! :)

   Summa summarum, mi a 17-es távon indultunk, aminek következtében nem hódítottuk meg a Pilis összes szirtjét, viszont tudtuk élvezni a természet szépségét!

   A rajt a pilisszántói felső kocsmában volt, kaptunk rajtszámot, egy részletes túraleírást, térképpel és ellenőrző pontokkal. Fél 10-kor vágtunk neki a túrának és rögtön jött is az első izzasztó kaptató. Ez igen hosszú és meredek volt-ezt főképp Matyi gondolta így, aki az első pihenőnél heves sztrájkba fogott és lefeküdt. :) Itt elidőztünk pár percet, szendvicset ettünk és körülnéztünk.

 

Kis csapatunk 

   Mikor később tovább araszoltunk felfelé, kiértünk a „László-kúpjának” nevezett kiugróhoz ahol csodálatos kilátás fogadott bennünket. Alattunk Pilisszántó terült el, mellette pedig a hatalmas erdővel borított vad vidék. Ekkor elfogott az a fantasztikus érzés, ami mindig elönt ilyen gyönyörű helyeken: Örültem, hogy láthattam.

László-kúpja

   Nem hittük, hogy ezt a látványt fokozni lehet és mégis, ahogy ballagtunk felfele egyre szebb és szebb részek bukkantak ki a fák közül. Nemsokára elértük az első ellenőrző pontot, ahol egy kedves pecsétet nyomtak a papírunkra jelezvén, hogy jártunk ott.

 Első pecsételő helyszín

     Ezután szótlan ballagtunk (még mindig) felfelé csak a kutya szapora lihegése törte meg a csendet. Lépéseink nyomában meg-megriadt egy-egy gyík, akik bosszúsan szakították meg reggeli napozásukat a meleg köveken. Nemsokára-Matyi nagy megkönnyebbülésére-felértünk a tetőre, ahol egy sík, majd egy lejtős rész következett. Sajnos valahol itt döbbentem rá, hogy a bakancsom visszavonhatatlanul feltörte mindkét sarkam. Ez nagy sokk volt a számomra, mert évek óta használom kedvenc Meindl bakancsom, így már rég „összeszoktunk”. Valószínűleg reggel nem húztam meg jól a fűzőket, ez okozhatta a súrlódást. Csak az tudja, milyen kellemetlen dolog ez, aki járt már hasonló cipőben, mégis úgy döntöttem, folytatom a túrát.

Matyi pihenője a tetőn :)

   A következő ellenőrzőpont a Kémény-sziklánál volt, ahonnan a kilátás újfent leírhatatlanul gyönyörű volt. A túrán sokadjára érezhettük, hogy az ország tetején vagyunk. 

Kilátás a Kémény-szikláról

     Elhagyva a sziklát, egyenletesen haladtunk lefelé, majd egy meredek, szurdok-szerű képződményen ereszkedtünk le. Az utolsó ellenőrzőpont következett: Klastrompuszta. Itt frissen sült cipó várt bennünket, amelyre különböző feltétek közül választhattunk: hagymás zsír, tepertős zsír, kétféle nutella, lekvár... Nagy örömömre annyit ehettünk, amennyi csak belénk fért, így két serclit és egy nagy szelet hagymás zsíros kenyeret tüntettem el. Szavamra ilyen finom zsíros kenyeret életemben nem ettem még: a kenyér héja csakúgy ropogott a számban, a zsír pedig házi készítésű volt és fenséges.

Az utolsó ellenőrzőpont és A ZSÍROSKENYÉR

   Őszintén szólva a túra további 6 km-e összefolyt, mert minden lépés egy kínszenvedés volt a sarkaimnak. Alig vártam, hogy elérjük a műutat, ott leválasztottam lábamról a bakancsom és felmértem a keletkezett károkat: életemben nem láttam még ilyen hatalmas és kövér vízhólyagot, mint ami a bal sarkamat ékesítette; a jobbos csak három kisebbet kapott. Eztán mezítláb indultam tovább, azonban az aszfalt olyan forró volt, hogy az utolsó métereket már zokniban tettem meg.

 Az utolsó méterek

    A cél ugyanabban a kocsmában volt, mint a rajt. Habár egy órával hosszabbra sikeredett a táv, mint a menetidő, mégis kaptam oklevelet és kitűzőt is, aminek nagyon örültem, hiszen bármikor, ha ránézek ezekre, eszembe jut a túra összes gyönyörű pillanata.

    Összességében nagyon élveztem a túrát, köszönöm a szervezőknek, akik segítségével gyönyörű helyekre juthattam el a Pilisben. Nagy tanulság (másokank is), hogy a bakancsot indulás előtt mindig ellenőrizni kell!