Tour de Északi-középhegység

Az államvizsgára készülve jött az ötlet, milyen kalandos lenne körbetekerni az Északi-középhegységet. És hogy miért pont az Északi-középhegységet? Hát egyrészt, mert az Alföldet unalmas lenne, másrészt pedig az Északi-középhegység az én kedvenc tájegységem, rengetegszer jártam már arra, de abból sosem elég. :)

Úgy terveztük, hogy körülbelül (vagy inkább maximum) 100 km essen egy napra. Magyarnándorban (Cserhát) tettük le a kocsit és ugyanide terveztük a végcélt az utolsó napra. A Börzsöny ebből a körből kimaradt, azt két részben csináljuk/csináltuk meg.

A túra útvonala

Így hát Zsolti és Én július közepén nekivágtunk a nagy túrának, ami összesen 507 km lett (a Börzsönnyel együtt 567 km).

A túráról röviden annyit, hogy hatalmas élmény volt. Gyönyörű tájakon mentünk keresztül, az emberek szinte mindenütt nagyon kedvesek voltak, ámulták, hogy mire vállalkoztunk és jó szerencsét kívántak hozzá.




1. nap: Magyarnándor-Mátraderecske, 96 km

Útvonal: Magyrnándor - Cserháthaláp - Cserhátsurány - Herencsény - Cserhátszentiván - Alsótold - Pásztó - Hasznos - Mátrakeresztes - Fallóskút - Bagolyirtás - Mátraszentimre - Galyatető - Parád - Recsk - Mátraderecske

Dél körül indultunk neki a túrának. Természetesen jóval előbbre terveztük, de mindig elszöszmötöljük az időt. Reggelizni nem nagyon volt időnk, ami mint később kiderült, nagy hiba volt. Bekaptunk 1-2 szelet rántott cukkinit egy kis szalonnával és egy fél szelet kenyérrel. Többre nem futotta az időnkből. Már az első néhány kilométeren el kezdett esni az eső... Már az első néhány kilométeren meggondoltam magam... :)

A Cserhát dimbes-dombos vidéke jól kifárasztott engem, dombra fel, dombról le. Főképp Herencsény után van egy kemény emelkedő, ami rövid, de igen velős. Ekkor még lelkesen kitekertem ezeket, beleadva apait anyait, nem gondolván arra, mi vár még rám.

Cserháti táj


Pásztónál már több mint 40 km volt a lábunkban, itt megálltunk egy kis kávézóban erőt gyűjteni. Ittunk, enni azonban nem volt mit, csak az előző nap vásárolt műzliszeleteket. Galyatető már ki volt táblázva, 26 km-re voltunk tőle. Itt még nagyon pozitívan álltam a dolgokhoz, úgy gondoltam 3 óra múlva már Mátraderecskén héderelünk majd (És mekkorát tévdtem! :) ). 

Paripáink :)

A hűsítők után nekiindultunk a Mátrának. Csak fel és fel….és fel….és fel….és fel... Ez jellemezte utunk következő néhány óráját, 26 km-ét. Egész jól bírtam, nézegettem a tájat, anyáztam a száguldozó autósoknak. De egyszer csak volt hirtelen eljött egy pont, ahol úgy éreztem, kiszáll belőlem minden energia és átjár a gyengeség. Eddig ismeretlen volt számomra ez az érzés, így kénytelen voltam leszállni a biciklimről. Mondtam Zsoltinak, hogy nem nagyon értem, de egyszerűen nem bírok tekerni. Ő csak bólogatott és ezt a mondatot hajtogatta: „Hát igen, eléheztél.”
Mint később kiderült ez azt jelenti, hogy mivel amit ettem aznap, az egyenlő volt a nullával, egyszerűen nem volt energiám továbbmenni.

Ezután tömtem magamba 2-3 cerbonát, de nem sokat segített. Kezdett eluralkodni rajtam az elkeseredettség, mivel még vagy jó 13 km volt a csúcsig. Ráadásul az eső is nekikezdett zuhogni, ismét...

Toltuk, toltuk a bicikliket az esőben, már az is félő volt, hogy ránk sötétedik. Néha felszálltam a biciklire, mentem kicsit, de már akkor sem bírtam tekerni, mikor szinte alig emelkedett a szint.

Már-már a sírás kerülgetett, mikor elkezdett zuhogni, mintha dézsából öntenék…Átázott a cipőm és az egész ruhám... Nyugtatgattam magam, hogy nem az Amazonas-medencében vagyok, mint Bear Grylls, valahogy csak túlélem. Néhány kilométerrel a csúcs előtt elkezdett lejteni kicsit, ott feltöltődtem a reménnyel, ami hamarosan ismét elveszett, amint elkezdett újból emelkedni az út. A csúcs előtt 2 km-rel telefonáltunk a szállásra, hogy Galyatetőnél vagyunk. A telefon túloldaláról lelkes hang válaszolt, hogy az szuper, onnan már csak 20 perc. Mondtam neki, bár úgy lenne, csak mi biciklivel vagyunk. A hangja kicsit kétkedőre váltott és kérte, szóljak, ha Recsken járunk, mert átmegy a fogadóba és beenged minket. Megígértem neki, hogy szólok, ha a telefonom nem megy tönkre a monszunban.
Galyatetőn egy bácsi megnyugtatott, hogy innen már csak lefelé vezet az út, így vagy jó 20 km-t lefelé zúgtunk. Közben az eső is el-elállt, még fotózni is tudtam. Lélegzetelállító volt, mikor a fák között kiláttunk a Mátrára. A hegyek pipálták a párát, a levegő olyan hideg és tiszta volt, mint amilyen egy kiadós eső után lenni szokott.


Galyatetőről lefele elénk tárult a Mátra


Parádra legurulva már kezdtem magamhoz térni, de alig vártam, hogy Mátraderecskére érjünk. A kilométerek lassan pörögtek, de végül alkonyatra begurultunk a Két Vándor Fogadóba. Az első kérdésünk az volt, hogy hol lehet enni vagy honnan lehet rendelni, vagy ha más nem, kinek van tyúkja, amit levadászhatunk. Természetesen sehol semmi, de a recepciós-vagy inkább mindenes- lány nagyon kedves volt és levitt minket az amúgy már bezárt étterem részbe és összedobott nekünk egy rántottát. Elmondhatatlanul jólesett, visszatért belém az élet. Altatni persze nem kellett.




2. nap: Mátraderecske-Kazincbarcika, 88 km

Útvonal: Mátraderecske - Mátraballa - Pétervására - Bükkszenterzsébet - Szentdomonkos - Bekölce - Mikófalva - Bélapátfalva - Szilvásvárad - Nagyvisnyó - Tardona - Kazincbarcika


Tanulván az előző napból, a reggelit kiadós „ham and eggs”-zel kezdtük, a helyi boltban pedig feltöltöttük műzliraktárunkat. Az idő mára sokkal jobbra fordult, felhős volt, de nem esett. Út közben láttam 1-1 fecskét, de mint ahogy a mondás is tartja: Egy fecske nem csinál nyarat. Így is lett. De ez volt a tökéletes idő biciklizéshez. 


A 2. napon frissen, reggel

A Mátrából kiérve hullámvasúttá vált a terep, viszonylag jól lehetett haladni. Mint ahogy később megtudtam, egy szlovák medve járkál most a környéken. Pont ott és akkor észlelték, ahol aznap mi tekertünk.

 

Mikófalva után jött egy hosszú szerpentin, aminek a tetején gyönyörű kilátás volt a környező hegyekre.

Mikófalván bent a faluban legelnek a birkák :)



Fent a szerpentin tetején, alattunk a Bükk
 
Bélapátfalván megálltunk egyet ebédelni. Részemről Cordon Bleut ettem, Zsolti meg húslevest és valami barna szószos csirkét rizzsel. Félve kérdeztem a pincért, mi vár még ránk Kazincbarcikáig. Hullámvasút, mondta, 1-2 kemény emelkedővel. Így is lett.

 Ebéd: Cordon Bleu


Amit kocsival észre se vesz az ember, mert pikk-pakk túl van rajta, mivel rövid és velős, az biciklivel általában igencsak tüdőrepesztő. Szilvásvárad felé gyönyörű tájakon mentünk keresztül. Az úton barázdabillegetők illegették magukat, egerészölyvek szitáltak a magasban, nappali pávaszemek riasztottak engem szárnyukat kiteregetve... És még sorolhatnám :)




A gyönyörűséges Bükk Bélapátfalva előtt


Szilvásváradnál

Végül 5 óra körül érkeztünk Kazincbarcikára, ahol az Ambrózia Panzióban szálltunk meg. Gyönyörű szálloda volt, hatalmas szobával és fürdőszobával. Vacsorára én grillezett zöldségeket és sajtot rendeltem, Zsolti pedig halászlevet.

Este a brazil-holland meccset szerettük volna nézni, de mindketten elaludtunk még előtte és csak közben ébredtünk fel néhány percre.


 
3. nap: Kazincbarcika-Telkibánya, 104 km
Útvonal: Kazincbarcika - Berente - Sajószentpéter - Sajóecseg - Boldva - Sajósenye - Sajóvámos - Szikszó - Aszaló - Halmaj - Kiskinizs - Hernádkércs - Felsődobsza - Abaújszántó - Abaújkér - Vizsoly - Vilmány - Göncruszka - Gönc - Telkibánya

Reggeliből jócskán feltankoltunk a szálloda bőséges kínálatából. Voltak sajtok, szalámik, sonkák, műzlik... A szokásos időben, fél 11 körül vágtunk neki az útnak és a szokásos módon feltankoltuk raktárainkat műzliszeletekkel.

A Bükkből kifele átértünk a Cserehátba, avagy ahogy én nevezem, Mordor földjére. Tavaly a kéktúra ezen szakaszán már megfogadtam, hogy én erre a tájegységre többet nem jövök. De most mégis erre vezetett az utunk. Idén ismét megfogadtam ugyanezt. Folyton megszívat ez a rész, és most sem volt másképp. Sajóvámosról Szikszóra az autós (!) térkép szerint vezet egy rosszabb minőségű út, a helyi bácsi szerint pedig 4-5 km-re van Szikszó és biciklivel is el is lehet menni az úton. Hát, a 4-5 km egészen pontosan 8.5 km volt, tűző napon, felfele az Isten háta mögé, majd lefele Szikszóra valami jelöletlen turistaúton. Biciklivel (legalábbis az enyémmel) járhatatlan volt. A sár beletapadt a fékembe és a vázba úgy, hogy a kerék mozdulni sem bírt, folyton ki kellett piszkálnom egy fadarabbal. Azt hittem sosem érünk át, mikor a hegytetőn végre megpillantottuk a távolban Szikszó városát.




  Szikszó felé


Körülbelül 1.5 óra után megláttuk a betonutat ami bevitt Szikszóra. Itt megálltunk pihenni egy cukrászdánál, de innen még vagy 50 km hátra volt Telkibányáig és én már jócskán kifáradtam ebben az első 50-esben. A rövid pihenő után egy kis szakaszon a régi 3-mason vezetett utunk, de szerencsére volt valami biciklisút-féle mellette. Később bevágtunk a környező falvakba. Felsődobszáról egy „bitang durva” szerpentin vezetett ki, majd Abaújszántó felé szembenéztünk a Zemplén csodás hegyeivel.


Alattunk Felsődobsza



 A Zemplén hegyei 


Abaújszántón ismét felfrissültünk, „már csak” ~35 km volt hátra. Göncig egész lendületesen haladtunk, nem voltak olyan vészes emelkedők, bár nekem volt néhány holtpontom. Láttuk a távolban Boldogkőváralja várát és áthaladtunk Vizsolyon is.

A boldogkőváraljai vár
 
Göncön már nagyon fáradt voltam, Telkibánya felé tartva a hullámos vidéken nem szép szavakkal illettem ezt a napot, a végén meg már énekelni kezdtem, hogy eltereljem a figyelmem a véget nem érő útról.

Végül megint alkonyatra értünk be a célba, egy hatalmas szállodakomplexumban volt a szobánk, az Aranybánya hotelban. Megismerkedtünk Kecskés Jánossal és Kecskés Jánosnéval, akik nagyon kedvesek voltak, és ámulva hallgatták az utunk részleteit. A nap végére Zsolti lába rákvörösre égett. 

Végre Telkibányán


A Nap....

A vacsorát sebtiben ettük (2 személyes tálat kértünk, ami tele volt mindenféle finomsággal), mert kezdődött a VB döntő. Úgyszintén kicsit elszundikáltunk rajta, pedig egész izgalmas volt sok helyzettel. 



4. nap: PIHENŐNAP :) Telkibánya-Miskolctapolca 26 km
Útvonal: Telkibánya - Hidasnémeti → vonat
                   Miskolc - Miskolctapolca

Reggelire ismét rántottát ettünk és hideg szendvicseket. Ez a pihenőnapunk, kinéztünk egy vonatot Hidasnémetiből Miskolcra. Hidasnémeti Telkibányától 17 km-re volt, természetesen egy szakaszon ismét földút vezetett, holott a GPS-ünk szerint az személygépkocsival járható út. Hát, maximum terepjáróval és azzal is nehézkes.

A "személygépkocsival" járható dzsungel


A juhász is őrzi a nyáját


A Zemplénben zúg az eső


 
A vonatút egy óra volt. Miskolc nekem nem a szívem csücske, már többször jártam ott és sohasem tetszett. Ez most sem változott, minél hamarabb ki szerettünk volna érni belőle. Viszont ami pozitívum, hogy egészen Tapolcáig vezetett biciklis út!!
Miskolctapolcán a Hejő Apartmanban szálltunk meg. Nem volt rossz a szoba, de láttunk már jobbat is :) A boltból hazafele egy kis mókus ugrált át az úton mosolyra fakasztva engem.

Estére rendeltünk a helyi pizzázóból, ahol somlóit adtak ajándékba. A nap további részét pihenéssel töltöttük. Elképedve néztem a tévében a Tour de Francet, ahogy a bringások 45 km/h-s átlagsebességgel robognak a francia hegyeken és elméláztam, hogy az ő tempójukkal 2 óra alatt mindenhová odaértünk volna...




Miskolctapolcai vacsi
 


5. nap: Miskolctapolca-Verpelét 94 km
Útvonal: Miskolctapolca - Miskolc - Harsány - Vatta - Csincse - Mezőkeresztes - Szentistván  - Mezőkövesd - Andornaktálya - Eger - Egerszalók - Verpelét

Ez a nap ment nekem a legsimábban, Zsoltinak meg ez volt addig a legnehezebb napja. Leginkább azért, mert az út egy jelentős szakasza a Nagy Magyar Alföldön vezetett, ami az én országútimmal ideális, Zsolti terepbiciklijével viszont pont nem.


 A távolban Miskolc

Ahonnan jöttünk és ahova megyünk

 Egy kis veréb üldögél :)
 
Ezen a szakaszon gyorsan haladtunk, síkon repesztettem 35-tel is (ami nálam már sok, de a Tour de France-os bicikliseknek ez a bemelegítő tempó :) ). Zsolti meg a hátszelemben kapaszkodott rám. Szentistvánt magamban elneveztem „gólyafalunak”, majdnem minden oszlopon gólyafészek volt, ahol a „kis” fiókák már a szárnyaikat próbálgatták.

 Szárnyait próbálgató gólyafióka

Mezőkövesden ettünk egy jó gyrost mielőtt visszavágtunk Eger felé a Bükkbe. Andornaktályára egy hosszú egyenes vezetett ami nagyon-nagyon alattomosan (Zsolti szavával élve „lomposan”) emelkedett.
Eger felé haladva megjelentek a borospincék, a szőlőültetvények. Egerbe nem vezetett az utunk, pedig ez az egyik kedvenc városom. Most azonban a szélén lekanyarodtunk Egerszalók felé, ahol hatalmas villámlásokat láttunk.

 Mezőkövesdi gyros

 Mezőkövesden :)

 Vihar készülődik Verpelét felé


Az út innen megint kemény hullámvasút volt egészen Verpelétig. Az egyik kanyarban egy kicsi róka szaladt át előttem, még nagyon fiatal lehetett, mert akkora volt mint egy kisebb macska. Verpeléten egy nagyon kedves kis háznál kaptunk szobát, Veronka néninél a Keletifény Fogadóban. Igazi falusi turizmus jellegű hely volt, házi ágyas pálinkával kínálva az érkező vendégeket. A szobánkban pedig ajándékul egy kedves kis horgolt angyalka és betyársipka várt bennünket. Mint később megtudtuk Veronka néni kiállításokon szokott részt venni horgolt áruival.


 Verpeléti ajándékunk :)

A faluban egyetlen étkezési lehetőség volt, a Kastély Kávézó, ami a nevével ellentétben egy kedves kis kocsma volt :) Veronka néni lánya vezette és jórészt hamburgert, gyrost és buritót lehetett kapni. Hamburgerből azonban 3 méret is létezett. Mi kiválasztottuk a középsőt és nem csalódtunk. Hát, ha ettem már jó hamburgert...az sem volt ilyen finom :) (kivéve Apukám grillcsirkés hamburgere, az veretlen még mindig :) ) Egy szó mint száz, jól belakmároztunk estére hamburgerből. Az éjjel azonban elég rosszul aludtunk a nagy meleg miatt.


"A" hamburgerek :)


 
6. nap: Verpelét-Magyarnándor, 99km
Útvonal: Verpelét - Kisnána - Domoszló - Markaz - Abasár - Gyöngyös  - Gyöngyöspata - Szurdokpüspöki - Jobbágyi - Szarvasgede - Kisbágyon - Szirák - Vanyarc - Bercel - Becske - Magyarnándor

Reggel Veronka néni készített nekünk rántottát, igazi, házi tojásból. Közben sok mindent megtudtunk a falu életéből, kik járnak erre, mit csinálnak.
Azon gondolkodtunk, vonatozni kéne Aszódig és onnan biciklizni fel Magyarnándorba (azon csodálkoztam, hogy Zsolti is támogatta az ötletet, pedig ő aztán bírja a biciklizést, én vagyok a gyenge láncszem a kis csapatunkban. Ebből is sejtettem, hogy ez a szakasz valamiért keményebb lesz mint ahogy én gondoltam). És igen, nem hiába mondta Zsolti már az elején, hogy az utolsó naptól fél a legjobban. Nagyon kemény volt. A Mátrából kikúszni sem egyszerű, már az első 15 km után kipurcantam. Ami nagyon megnehezítette a tekerést, az a vakító napsütés. Egész nap tűzött a Nap, felhők nélkül.




A távolban a visontai hőerőmű

Szurdokpüspökiben a Fenyves Fogadóban „ebédeltünk” fél 4 körül és elméláztunk, mi lenne, ha ott kivennénk aznapra egy szobát. Csodás helyen volt a fogadó, az étel is elsőrangú volt (hideg meggylevest valamint sült libacombot ettünk krokettel és párolt káposztával...). Szívesen eltöltöttem volna ott néhány napot.

 A Fenyves Fogadónál

 Hideg meggyleves ebédre

 Sült libacomb krokettel és párolt káposztával

De menni kellett tovább és Zsolti sem volt valami derűlátó. „Fel-le”, mondogatta,”ilyen lesz”. És valóban. Minden egyes falu külön völgyben feküdt. Tehát először meg kellett mászni egy hegyet ahhoz, hogy begurulhass a faluba...És így tovább...Fel a hegyre,majd le a hegyről a következő faluba... A végén pedig még a rettenetes Becske-tető várt minket, amit már én is nagyon jól ismertem korábbi biciklizéseim során.



Szavamra, nagyon fárasztó volt megmászni azokat a dombokat, Zsolti jogosan félt, ez volt a legkeményebb napunk mind közül. A tűző Nap pedig csak rontott a helyzeten. Főtt a fejünk a kobak alatt, viszont levenni nem lehetett, mert pillanatok alatt napszúrást kaptunk volna. Égett a karunk és a lábunk is.

 

Az út végén már annyira vonzott a haza szele, hogy 90 km után még Becsketetőt is meg bírtam mászni, avagy „megnyesni”, ahogy Zsolti mondta.


 Az utolsó hegy tetején: Becsketetőn
 
Ahogy Becsketetőről gurultunk lefele, még megcsodáltam utoljára a tájat és elmosolydtam magamban. Megcsináltam.