Barangolás a Tisza-tavon 

Hála az égnek, ezen a nyáron sem maradt el az evezés,  idén a Tisza-tónál csaptunk a lapátok közé.  Sajnos csak néhány órát töltöttünk a tavon, azonban ennyi is elég volt ahhoz, hogy rabul ejtsen minket e kis tó élővilága. Wikipdia szerint a tó területe 127 km2 és  43 km²-nyi sziget található benne. Ez a két szám jól mutatja, hogy nem egy nagy kerek tóról van itt szó, inkább egy vadregényes, nádasokkal tarkított szigetvilágról…

Amint megpillantottam a tavat, mintha belecsöppentem volna Fekete István Tüskevár regényébe. A vad nádasok susogva hivogattak, a madarak vidám dalokat zengtek, tücskök muzsikáltak a part mentén. Az ég olyan kék volt, amilyen kék csak az igazán gyönyörű helyeken. Ugyanis az ég nem mindenütt egyformán kék ám! Ha az ember felnéz az égre egy városban, ahol autók pöfögnek, emberek zsibognak, nyüzsög a tömeg, ott az ég is halovány, beteges, szinte nem is kék, inkább barnás-fehéres-kék! De ha felnéz egy tiszta, természet-uralta területen-mint ahogy a hegyekben, vagy éppen itt, a Tisza-tónál- az ég olyan melegségesen kék, olyan egészségesen kék, mint amilyennek megszületett!

A vadregényes Tisza-tó

Kenunkat a tiszafüredi strandon béreltük, egész jó kis járgány volt-persze, ezt nem én állaptottam meg, inkább kiváló kormányosunk, Apu! Így hát, alattunk egy remek kenuval belevágtunk a Tisza-tó világába. A tavalyi szigetközi túrával ellentétben-sajnos- itt viszonylag sok motorcsónakos furikázott fel-alá, megtörve ezzel a tó csendjét és a madarak dalát. Azonban ez sem riasztott el egy kedves „vöcsök asszonyságot”, aki egyetlen csemetéjével úszkált a víz felszínén. Ahogy közeledtünk feléjük, le-lebuktak a felszín alá. Tudvalevő ugyanis, hogy ők leginkább így menekülnek ellenségeik elől. Azonban a kis vöcsök még nem tudott oly sokáig levegő nélkül maradni, így felbukkanva a víz alól kétségbeesetten szólongatta mamáját, mígnem amaz is felbukkant a víz alól.

 Búbos vöcsök és fiókája
(Podiceps cristatus)

 Egy kisvöcsökfenék :)

 Egy másik pillanatban sikerült lencsevégre kapni egy sikeres vadászat eredményét: vöcsök asszonyság egy kis hallal büszkén úszott a csőrében kamasz csemetéje felé.

 

 Vöcsökné a zsákmánnyal

         Tovább hajtva a vizet újabb csodás madár repült el felettünk: egy küszvágó csér! Hazánkban ő fokozottan védett faj, eszmei értéke 100 000 Ft! Azt hiszem, nem hiába létesült itt egy madárrezervátum, hiszem rengeteg fajnak ad otthont ez a kis tó.

A homályos küszvágó csér
(Sterna hirundo)

                 A továbbiakban kieveztünk az „Élő Tiszára”; eközben sok motorcsónakossal és sajnos sok szeméttel találkoztunk: így hát megfogadtuk, visszafelé összeszedjük a „nem odavaló” dolgokat. Találtunk gumilabdafoszlányt és természetesen PET palackokat és sörös dobozokat. Egyesek-Apukám csak „IQ-betyárok”-nak nevezi őket- képtelenek a szemetet a szemetesbe tenni, annak ellenére, hogy ez a két szó igencsak hasonlt egymásra, így-úgy gondolom- egyszerű lenne megjegyezni, mi hova való. Vajon akkor mire használják ezek a szemetest?... Fürdenek benne?....

                Visszafelé a szemétszedés közben bukkantunk rá egy szűk „ösvényre”, úgy döntöttünk befordulunk, megnézzük mi van arra. Kár is lett volna kihagyni! Se motorcsónak se szemét, viszont maradt a csodálatos, érintetlen vadon! Ahogy csendben eveztünk, fel-felrebbent egy-egy bakcsó. Eszembe is jutott Matula bácsi és Tutajos párbeszéde:

„– Hát ez, Matula bácsi?

– Bakcsó, de úgy is mondják: vakvarjú.

– De azért lát, ugye?

– Nem azért mondják, mert vak, hanem azért, mert úgy szól, hogy: kvak-vak...”

Távolban felrebbenő bakcsó (Nycticorax nycticorax)

 Számtalan szitakötő járta násztáncát a nádasban és ha egy pillanatra is megálltunk, megannyi szúnyog lepett el minket… És ahogy Matula bácsi is megmondta, ha felverjük őket, mérgesek lesznek és éhesek. Most sem volt másképp, így hát kénytelenek voltunk egy kicsit tempósabban húzni a lapátokat. Az ösvényről kiérve visszajutottunk oda, ahonnan elindultunk. 

Kék légivadász (Ischnura elegans) sulyomon
(Trapa natans)

Mivel csupán két órára béreltük kenunkat, kénytelenek voltunk visszafelé evezni, ámbár még lett volna kedvünk csónakázni. Ahogy haladtunk felfelé, a nádasból éles hangok ütötték meg a fülünket: „Píí-pííí”, mondták a kis szárcsafiókák és ahogy közelebb merészkedtünk rejtekhelyükhöz, kis bolyhos frizurájuk kandikált ki a sűrű nád közül. 

Kis szárcsák  (Fulica atra)

Az utolsó lapátolások közben még egy barázdabillegető illegette magát a tavirózsákon, kalandunk azonban itt véget is ért. 

Magát illegető barázdabillegető  (Motacilla alba)
fehér tündérrózsán (Nymphaea alba)

Élménybeszámolómat természetesen egy Fekete István idézettel zárom:

„Gyula szinte megborzongott valami ismeretlen szépségtől, ami azonban valóság volt, ámbár ezt nem lehetett sem megfogni, sem elmondani, hiszen úgysem értette volna meg senki”