Barangolás a Tisza-tavon 

Hála az égnek, ezen a nyáron sem maradt el az evezés,  idén a Tisza-tónál csaptunk a lapátok közé.  Sajnos csak néhány órát töltöttünk a tavon, azonban ennyi is elég volt ahhoz, hogy rabul ejtsen minket e kis tó élővilága. Wikipdia szerint a tó területe 127 km2 és  43 km²-nyi sziget található benne. Ez a két szám jól mutatja, hogy nem egy nagy kerek tóról van itt szó, inkább egy vadregényes, nádasokkal tarkított szigetvilágról…

Amint megpillantottam a tavat, mintha belecsöppentem volna Fekete István Tüskevár regényébe. A vad nádasok susogva hivogattak, a madarak vidám dalokat zengtek, tücskök muzsikáltak a part mentén. Az ég olyan kék volt, amilyen kék csak az igazán gyönyörű helyeken. Ugyanis az ég nem mindenütt egyformán kék ám! Ha az ember felnéz az égre egy városban, ahol autók pöfögnek, emberek zsibognak, nyüzsög a tömeg, ott az ég is halovány, beteges, szinte nem is kék, inkább barnás-fehéres-kék! De ha felnéz egy tiszta, természet-uralta területen-mint ahogy a hegyekben, vagy éppen itt, a Tisza-tónál- az ég olyan melegségesen kék, olyan egészségesen kék, mint amilyennek megszületett!

A vadregényes Tisza-tó

Kenunkat a tiszafüredi strandon béreltük, egész jó kis járgány volt-persze, ezt nem én állaptottam meg, inkább kiváló kormányosunk, Apu! Így hát, alattunk egy remek kenuval belevágtunk a Tisza-tó világába. A tavalyi szigetközi túrával ellentétben-sajnos- itt viszonylag sok motorcsónakos furikázott fel-alá, megtörve ezzel a tó csendjét és a madarak dalát. Azonban ez sem riasztott el egy kedves „vöcsök asszonyságot”, aki egyetlen csemetéjével úszkált a víz felszínén. Ahogy közeledtünk feléjük, le-lebuktak a felszín alá. Tudvalevő ugyanis, hogy ők leginkább így menekülnek ellenségeik elől. Azonban a kis vöcsök még nem tudott oly sokáig levegő nélkül maradni, így felbukkanva a víz alól kétségbeesetten szólongatta mamáját, mígnem amaz is felbukkant a víz alól.

 Búbos vöcsök és fiókája
(Podiceps cristatus)

 Egy kisvöcsökfenék :)

 Egy másik pillanatban sikerült lencsevégre kapni egy sikeres vadászat eredményét: vöcsök asszonyság egy kis hallal büszkén úszott a csőrében kamasz csemetéje felé.

 

 Vöcsökné a zsákmánnyal

         Tovább hajtva a vizet újabb csodás madár repült el felettünk: egy küszvágó csér! Hazánkban ő fokozottan védett faj, eszmei értéke 100 000 Ft! Azt hiszem, nem hiába létesült itt egy madárrezervátum, hiszem rengeteg fajnak ad otthont ez a kis tó.

A homályos küszvágó csér
(Sterna hirundo)

                 A továbbiakban kieveztünk az „Élő Tiszára”; eközben sok motorcsónakossal és sajnos sok szeméttel találkoztunk: így hát megfogadtuk, visszafelé összeszedjük a „nem odavaló” dolgokat. Találtunk gumilabdafoszlányt és természetesen PET palackokat és sörös dobozokat. Egyesek-Apukám csak „IQ-betyárok”-nak nevezi őket- képtelenek a szemetet a szemetesbe tenni, annak ellenére, hogy ez a két szó igencsak hasonlt egymásra, így-úgy gondolom- egyszerű lenne megjegyezni, mi hova való. Vajon akkor mire használják ezek a szemetest?... Fürdenek benne?....

                Visszafelé a szemétszedés közben bukkantunk rá egy szűk „ösvényre”, úgy döntöttünk befordulunk, megnézzük mi van arra. Kár is lett volna kihagyni! Se motorcsónak se szemét, viszont maradt a csodálatos, érintetlen vadon! Ahogy csendben eveztünk, fel-felrebbent egy-egy bakcsó. Eszembe is jutott Matula bácsi és Tutajos párbeszéde:

„– Hát ez, Matula bácsi?

– Bakcsó, de úgy is mondják: vakvarjú.

– De azért lát, ugye?

– Nem azért mondják, mert vak, hanem azért, mert úgy szól, hogy: kvak-vak...”

Távolban felrebbenő bakcsó (Nycticorax nycticorax)

 Számtalan szitakötő járta násztáncát a nádasban és ha egy pillanatra is megálltunk, megannyi szúnyog lepett el minket… És ahogy Matula bácsi is megmondta, ha felverjük őket, mérgesek lesznek és éhesek. Most sem volt másképp, így hát kénytelenek voltunk egy kicsit tempósabban húzni a lapátokat. Az ösvényről kiérve visszajutottunk oda, ahonnan elindultunk. 

Kék légivadász (Ischnura elegans) sulyomon
(Trapa natans)

Mivel csupán két órára béreltük kenunkat, kénytelenek voltunk visszafelé evezni, ámbár még lett volna kedvünk csónakázni. Ahogy haladtunk felfelé, a nádasból éles hangok ütötték meg a fülünket: „Píí-pííí”, mondták a kis szárcsafiókák és ahogy közelebb merészkedtünk rejtekhelyükhöz, kis bolyhos frizurájuk kandikált ki a sűrű nád közül. 

Kis szárcsák  (Fulica atra)

Az utolsó lapátolások közben még egy barázdabillegető illegette magát a tavirózsákon, kalandunk azonban itt véget is ért. 

Magát illegető barázdabillegető  (Motacilla alba)
fehér tündérrózsán (Nymphaea alba)

Élménybeszámolómat természetesen egy Fekete István idézettel zárom:

„Gyula szinte megborzongott valami ismeretlen szépségtől, ami azonban valóság volt, ámbár ezt nem lehetett sem megfogni, sem elmondani, hiszen úgysem értette volna meg senki”

Pilisi Szirtek Teljesítménytúra

A Teljesítménytúrázók Társasága (http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/) honlapján néztük ki ezt a túrát, aminek célja a pilisi szirtek meghódítása volt. Ez volt életem eddigi első teljesítménytúrája, úgyhogy bőven volt benne újdonság a számomra. Mi a 17 km-es távon indultunk, ennek több oka is volt: egyrészt jött velünk az enyhén tunya kutyám, Matyi, aki „pumi” lététre nagy szőrrel és lustasággal rendelkezik, így nem akartuk hosszabb távon „kínozni”. Másrészről én a „bámészkodós” túrázó típusba tartozom: szeretek leállni, gyönyörködni a természetben, fotózni, ne adj' Isten leülni egy szép helyen. Semmiképp sem arra hajtok, hogy minél előbb végezzek a távval. Hiszen ha sietek- ahogy Lili is mondta az egyik ellenőrzőponton-, nem tudom befogadni a táj szépségét...No meg lemaradnak a jó fotók! :)

   Summa summarum, mi a 17-es távon indultunk, aminek következtében nem hódítottuk meg a Pilis összes szirtjét, viszont tudtuk élvezni a természet szépségét!

   A rajt a pilisszántói felső kocsmában volt, kaptunk rajtszámot, egy részletes túraleírást, térképpel és ellenőrző pontokkal. Fél 10-kor vágtunk neki a túrának és rögtön jött is az első izzasztó kaptató. Ez igen hosszú és meredek volt-ezt főképp Matyi gondolta így, aki az első pihenőnél heves sztrájkba fogott és lefeküdt. :) Itt elidőztünk pár percet, szendvicset ettünk és körülnéztünk.

 

Kis csapatunk 

   Mikor később tovább araszoltunk felfelé, kiértünk a „László-kúpjának” nevezett kiugróhoz ahol csodálatos kilátás fogadott bennünket. Alattunk Pilisszántó terült el, mellette pedig a hatalmas erdővel borított vad vidék. Ekkor elfogott az a fantasztikus érzés, ami mindig elönt ilyen gyönyörű helyeken: Örültem, hogy láthattam.

László-kúpja

   Nem hittük, hogy ezt a látványt fokozni lehet és mégis, ahogy ballagtunk felfele egyre szebb és szebb részek bukkantak ki a fák közül. Nemsokára elértük az első ellenőrző pontot, ahol egy kedves pecsétet nyomtak a papírunkra jelezvén, hogy jártunk ott.

 Első pecsételő helyszín

     Ezután szótlan ballagtunk (még mindig) felfelé csak a kutya szapora lihegése törte meg a csendet. Lépéseink nyomában meg-megriadt egy-egy gyík, akik bosszúsan szakították meg reggeli napozásukat a meleg köveken. Nemsokára-Matyi nagy megkönnyebbülésére-felértünk a tetőre, ahol egy sík, majd egy lejtős rész következett. Sajnos valahol itt döbbentem rá, hogy a bakancsom visszavonhatatlanul feltörte mindkét sarkam. Ez nagy sokk volt a számomra, mert évek óta használom kedvenc Meindl bakancsom, így már rég „összeszoktunk”. Valószínűleg reggel nem húztam meg jól a fűzőket, ez okozhatta a súrlódást. Csak az tudja, milyen kellemetlen dolog ez, aki járt már hasonló cipőben, mégis úgy döntöttem, folytatom a túrát.

Matyi pihenője a tetőn :)

   A következő ellenőrzőpont a Kémény-sziklánál volt, ahonnan a kilátás újfent leírhatatlanul gyönyörű volt. A túrán sokadjára érezhettük, hogy az ország tetején vagyunk. 

Kilátás a Kémény-szikláról

     Elhagyva a sziklát, egyenletesen haladtunk lefelé, majd egy meredek, szurdok-szerű képződményen ereszkedtünk le. Az utolsó ellenőrzőpont következett: Klastrompuszta. Itt frissen sült cipó várt bennünket, amelyre különböző feltétek közül választhattunk: hagymás zsír, tepertős zsír, kétféle nutella, lekvár... Nagy örömömre annyit ehettünk, amennyi csak belénk fért, így két serclit és egy nagy szelet hagymás zsíros kenyeret tüntettem el. Szavamra ilyen finom zsíros kenyeret életemben nem ettem még: a kenyér héja csakúgy ropogott a számban, a zsír pedig házi készítésű volt és fenséges.

Az utolsó ellenőrzőpont és A ZSÍROSKENYÉR

   Őszintén szólva a túra további 6 km-e összefolyt, mert minden lépés egy kínszenvedés volt a sarkaimnak. Alig vártam, hogy elérjük a műutat, ott leválasztottam lábamról a bakancsom és felmértem a keletkezett károkat: életemben nem láttam még ilyen hatalmas és kövér vízhólyagot, mint ami a bal sarkamat ékesítette; a jobbos csak három kisebbet kapott. Eztán mezítláb indultam tovább, azonban az aszfalt olyan forró volt, hogy az utolsó métereket már zokniban tettem meg.

 Az utolsó méterek

    A cél ugyanabban a kocsmában volt, mint a rajt. Habár egy órával hosszabbra sikeredett a táv, mint a menetidő, mégis kaptam oklevelet és kitűzőt is, aminek nagyon örültem, hiszen bármikor, ha ránézek ezekre, eszembe jut a túra összes gyönyörű pillanata.

    Összességében nagyon élveztem a túrát, köszönöm a szervezőknek, akik segítségével gyönyörű helyekre juthattam el a Pilisben. Nagy tanulság (másokank is), hogy a bakancsot indulás előtt mindig ellenőrizni kell!